Most én mégis inkább azoknak szeretnék segíteni nyújtani akik első orchideájukat szeretnék megvásárolni, ( utána úgy sincs megállás, ez is személyes tapasztalat ) hogy milyet válasszanak és mire érdemes odafigyelni.
Az én első orchideám jó 15 évvel ezelőtt került hozzám, ami egy hófehér phalanopsis orchidea volt. Ráadásul az ára is igen borsos, volt, így én is csak egy elvirágzott akciós példányt tudtam beszerezni, de később mindenért kárpótolt. Tehát ezt a fajtát bárkinek bátran ajánlom. És hogy mit csináltam vele? Semmit, de tényleg szó szerint majdnem semmit, azon kívül, hogy kitettem az akkori panellakásunk ablakába, és hetente egyszer lehűtött forralt vízzel meglocsoltam.
Viszont van egy-két dolog amire vásárláskor feltétlenül oda kell figyelnünk a későbbi siker érdekében, az egyik a gyökérzet, ami akkor megfelelő ha szép zöld és húsos, véletlenül sem szabad olyan orchideát megvenni aminek szinte csak barna elszáradt gyökerei vannak. a másik dolog , hogy a bimbók szépek és egészségesek legyenek, ha már el vannak sárgulva, az annak a jele, hogy a növény már megfázott. És igen ha megvan a kiszemelt példányunk erre is oda kell figyelni, hiszen a tavaszi időjárás még elég szeszélyes, ezért a megvásárolt növényt gondosan be kell csomagoltatni két-három réteg selyempapírba! Ha ezt a néhány szabályt betartjuk, akkor biztos vagyok benne, hogy sikerrel járunk és mint említettem nincs megállás.
Ebben az estben viszont azt ajánlom, hogy kezdjünk el részletesen utána olvasni az orchideák, gondozásának, ma már rengeteg, így mindenféle útmutatást megtalálunk.
És ha valakit esetleg az is érdekel, hogy, hogyan alakult ki az orchideák kultusza, micsoda harcok folytak egy-egy faj megszerzéséért, ami még az aranynál is drágább volt, akkor ajánlom az egyik kedvenc könyvemet: Susan Orlean Az orchidea tolvaj, mely könyv igaz történeten alapul és igazán magával ragadó olvasmány.
„ Könyvében S. Orlean nyomon követi a tolvajok útját, a mocsarakon át, az orchidea gyűjtök zárt világába, az arisztokraták, a kereskedők és a csempészek közé, akiknek életét szinte kizárólag a növények iránti rajongás tölti ki. A könyv mégis elsősorban a szenvedélyről szól és arról, hogy mi mindent vagyunk hajlandóak megtenni azért, hogy elérhessük vágyainkat.
Remélem sikerült némi kedvet csinálnom az orchidea vásárláshoz, és sikerült eloszlatnom azokat a tévhiteket, amik még a mai napig élnek a köztudatban, hogy az orchideák tartása körülményes.
A képen látható orchideák mindegyike saját tulajdonomat képezi ezzel is bizonyítva, hogy ez bizony nem nagy ördöngösség.
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként!!! ( így tuti nem maradsz le a friss posztokról, akciókról, eseményekről ) illetve feliratkozni a blogra, hogy garantáltan eljussanak hozzád a legfrissebb bejegyzések.
Képek: EnArt Design by Tóth Enikő, melyek a blogger saját tulajdonát képezik, így megosztásuk csak linkkel együtt lehetséges!
Szeretettel,
Eni