Lassan másfél hónapja, hogy az első Chalk Paint Spray-t ( ezek után krétafesték spray ) a kezembe vettem, és azon nyomban el is kezdtem tesztelni. Veszélyes egy “cucc” az már biztos, mert ha az ember egyszer elkezdi, garantáltan nem tudja abbahagyni 🙂
Az elmúlt időszakban számtalan bútor, dísztárgy került ki a kezem alól, sőt túl vagyunk az első nyílt napon, és az első workshopon is!
Ezek után azt kell mondjam, hogy a festék remekül vizsgázott, és ez nem csak az én véleményem.
Minden igényt kielégít amit egy krétafestéknek tudnia kell, azaz megfelelően porózus, ezáltal könnyen csiszolható, antikolható, ami ugyebár a most divatos vintage illetve shabbi chic ( erre majd egy külön posztot szánok ) stílus elengedhetetlen feltétele. Sőt a színei is úgy lettek kialakítva, hogy ennek a két stílusirányzatnak megfeleljenek. És ami a legnagyobb előnye, hogy ecset nélkül, könnyen, gyorsan felújíthatunk vele szinte bármit ( persze az alapvető szabályokat betartva ) ami a kezünk ügyébe kerül.
A szabályokra viszont fontos kitérnünk, hiszen ha ezeket nem tartjuk be, könnyen kudarc lehet az “akciónk” vége.
Mielőtt a részletekre kitérek, fontos kiemelni, hogy bármilyen óvatosan dolgozunk, bizony a festék szóródik, így olyan helyen használjuk, ahol ez nem probléma! A festéket minden esetben alaposan rázzuk fel, és egy picit fújjunk ki belőle, hogy kiderüljön, hogy tökéletesen összekeveredett e?
amennyiben ezzel megvagyunk, kezdődhet a munka 🙂
Natúr fa esetén nincs szükség semmiféle előkészítésre, viszont mikor az első réteg felkerült a fára, száradás után szükségünk lesz egy kis csiszolópapírra, amivel a fát itt ott vissza kell csiszolni. Ennek semmi más oka nincs, mint, hogy a festékben levő víz felszívja az apró szálkácskákat, és a felület ” érdessé ” válik. Ez mindösszesen egy pár perces művelet, amihez elég egy nagyon finom szemcsés csiszolópapír, ( nehogy mélyen megsértsük a fát ) és már jöhet is a következő réteg, ami általában egyben az utolsó is.
Ezután már csak a felületkezelés marad hátra, amihez a cég háromféle alternatívát is kínál, matt, selyemfényű és fényes vízbázisú! lakk formájában. Természetesen ezt is spray formájában.
Régi bútor esetén ahhoz, hogy a festék tökéletesen tapadjon elengedhetetlen a csiszolás, hogy egy úgynevezett tapadóhidat hozzunk létre, ami tartósabbá teszi a festéket. Amennyiben apró hibák is vannak a bútoron arra az esetre használjunk Gesso ( alapozó ) spray-t. A továbbiakban pedig ugyanúgy dolgozhatunk tovább, mint egy natúr felület esetén.
A cég egy esetben ajánl külön alapozást, amennyiben műanyag felületre használjuk a kréta festéket, de erre külön műanyag alapozó kapható. Nagy bánatomra ez sajnos nem vízbázisú 🙁
Viszont vízbázisú zománcfesték spray megtalálható a cég kínálatában, amit én előszeretettel ajánlok vizes helyiségekbe, mint fürdő, konyha, hiszen az itt lévő bútorok sokkal nagyobb igénybevételnek vannak kitéve mint bárhol máshol.
És akkor nézzük mindezt vizuálisan.
![]() |
Gyönyörű színek, amiből mindenki garantáltan talál kedvére valót! |
![]() |
Régi bútoron, enyhén antikolva. |
![]() |
Natúr fán. |
![]() |
Régi kerámiakaspó új ruhában. |
![]() |
Műanyag angyalka immáron kőszínben. |
![]() |
Egy kis stencillel megbolondítva. |
![]() |
Régi Bonanza szék erősen antikolva. |
A terméket Magyarországon a Novasol Spray Magyarország forgalmazza. A cég facebook oldalához pedig ITT lehet csatlakozni.
Ha tetszett a bejegyzés és naponta szeretnél velem “találkozni” a blog facebook oldalához ITT csatlakozhatsz.
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként!!! ( így tuti nem maradsz le a friss posztokról, akciókról, eseményekről ) illetve feliratkozni a blogra, hogy garantáltan eljussanak hozzád a legfrissebb bejegyzések.
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod. ?
Képek forrása: EnArt Design by Tóth Enikő
Eni