Az én beszerzési forrásaim, Eger.

Többen kérdeztétek már tőlem, hogy hol szerzem be a különböző bútorokat, tárgyakat amik az otthonomat díszítik vagy éppen eladásra készítek. Természetesen ez nem titok sőt írtam is már róla a tihanyi és káptalantóti “élményeimről” ITT olvashattok. És azt hiszem a kulcs abban rejlik, hogy ez számomra valóban egy élmény, általában egy kellemes kirándulással összekötve. Még Tihanyba vagy Káptalantótiba vagy éppen Vácra bármikor mehetek, az egri kirándulások egy picit nagyobb szervezést igényelnek, mert ez a vásár minden hónapban egyszer kerül megrendezésre, a legközelebbi március 20-án lesz, amit érdemes bevésni a naptárba, mert akkor már valószínűleg az időjárás is kedvezőbb lesz 🙂

Az én legutóbbi kalandomról meséljenek a képek, mikor még igen igen hideg volt, de persze rögtön és azonnal kellett egy diótörő, egy harang….de erről majd legközelebb, hogyan is bolházok én, mik a kis “trükkjeim”?

DSCN0134

 

És, hogy mivel tértünk haza? Szégyen nem szégyen, bő három hónapja nem volt időm lefotózni, de természetesen diótörő és rézcsengő lapult a kincsek között:)
Az egri régiségvásárnak egyébként hivatalos facebook oldala van, ahol további képeket, információkat találtok: https://www.facebook.com/regisegvasar.egerben.
Ha tetszett a bejegyzés és naponta szeretnél velem “találkozni” a blog facebook oldalához ITT csatlakozhatsz.
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, illetve feliratkozni a blogra, hogy garantáltan eljussanak hozzád a legfrissebb bejegyzések.
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod.
Remélem március 20-án találkozunk Egerben! 🙂
Eni
Képek f: EnArt Design

Leave comment

Your email address will not be published. Required fields are marked with *.

%d blogger ezt szereti: