Ház francia ablakkal. Az első benyomás.

Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de számomra a házvásárlásnál a döntő szempont az első benyomás. Ha “beleszerettem” végem, onnantól józan ész nem tántoríthat el, hogy az enyém legyen 🙂 ( Na jó, nincs túl sok tapasztalatom, hat év alatt mindösszesen három ) Persze a józan ész határain belül, mert azért van néhány dolog amit nem árt szemügyre venni, netán “kutatásokat” végezni. És persze egy szakértő szem is fontos, aki nem “szerelem első látásra” alapon gondolkodik. Tehát, megnézi az alapot, a tetőszerkezetet, a falak állapotát….

Ebben az esetben nekem két dolgot kellett alaposan mérlegelnem, az egyik, ami számomra a kisebbik gond volt az a talaj víz, hiszen a ház biztos ( másfél méteres kiszélesített ) alapokon állt és nem volt alápincézve. Viszont a kertben folyik egy helyes kis “patak”. Tehát ez a része pipa.

A másik ami viszont már nagyobb fejtörést okozott a ház vegyes falazata, ami salakbetont és téglát jelentet egészen pontosan. Ez esetben kiterjedt kutatómunkát végeztem, mert mindenki holmiféle káros sugárzásokkal fenyegetett. Nos ez esetben nem szégyelltem felhívni több szakembert is, akik mind megnyugtattak, hogy ezek a házak max. 8-10 évig termelnek gázokat, de az sem minden esetben rákkeltő, csak az ország egy bizonyos részén épültek olyan házak, amire ez igaz. Ezt egyébként műszerrel is be lehet méretni, ha nagyon parázunk. Engem egyébként a szakértő véleménye teljes mértékben megnyugtatott, na és az sem volt elhanyagolható szempont, hogy a ház egy idős házaspáré volt és jó néhány gyerkőc is felcseperedett itt. Egyébként hozzáteszem az építkezés folyamán nem nagyon találkoztam ezzel az izével, szóval nem is tudom a ház melyik része épült abból?

Na és akkor jöjjön a “szerelem” az a bizonyos francia ablak, amivel egész nyáron küzdöttünk egymással és amiről mostanra kiderült, hogy a legnagyobb alaposságom ellenére sem sikerült ráncba szednem, tehát a sorsa a csere lesz, de erről majd egy másik posztban.

Ez a ház utcafrontjára esik, helyette egy helyes kis fedett terasszal, amire nyáron már illatos loncok futnak majd, hiszen azokat már ősszel elültettem, hogy kávézgatás közben diszkréten takarjanak, az illatukról már nem is beszélve. Persze ez is amolyan hirtelen döntés volt, így tavasszal ha a ház színezésére kerül sor alaposan vissza kell metszeni őket, de sebaj, mert hamar megerednek és annál dúsabbak lesznek.

Magával a terasszal is lesz munka bőven, mert az építkezés alatt elég nagy terhelésnek volt kitéve, így egy picit megsüllyedt, ami a régi járólap felszedését mindenképpen megköveteli és persze egy normális alapot is. Illetve a tél tapasztalatai alapján, nekem picit kicsinek bizonyul a konyha, étkező, nappali hármasa, így a beépítésen is erősen elgondolkodtam, ami csupán annyi változást hozna, hogy a régi keret megmaradna, és az új ablak már a lépcső vonalába kerülne. Persze mi más, ha nem francia ablak? 🙂 Természetesen a korlátot sem hagynám kárba veszni, abból készülne a lépcső korlátja, ami kagyló alakban picit kiszélesedne.

A másik nagy “szerelem” megszállott kertészként természetesen a kert volt. Erről csináltam is néhány képet rögtön az első alkalommal, hogy otthon tudjak tervezgetni, mert az elképzelésem végig az volt, hogy a benti és kint dolgokkal párhuzamosan haladjunk, mert nem szeretnék majd egy sittkupac tetejére költözni. Ugye mondanom sem kell, hogy a sittkupac nyert, csak jól álcázom, egy félig kész terasszal és a leendő fűszerkertemmel ami jelenleg sittel van feltöltve. Na de nem győzhetek mindig én 🙂

Az öreg szőlőlugas, amit sajnos nem sikerült megmenteni, de készült helyette másik.
Naplemente a kert végéből, ahonnan a ház már nem is látszik 🙂

És igen jól látjátok egy néma kacsa boldog tulajdonosai is lettünk, egészen addig, még a frissen vásárolt és ültetett bíbor színű vadszőlőt el nem csipegette uzsonnára. A fiúk ezek után ugyan javasolták, hogy mi meg csipegessük el őt, de inkább visszaadtuk jogos tulajdonosának.

Ha tetszett a bejegyzés és naponta szeretnél velem “találkozni” a blog facebook oldalához ITT csatlakozhatsz.:)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként!!! ( így tuti nem maradsz le a friss posztokról, akciókról, eseményekről ) illetve feliratkozni a blogra, hogy garantáltan eljussanak hozzád a legfrissebb bejegyzések.

Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod. Legközelebb végre rombolunk, azaz elkezdünk építkezni! ?

Szeretettel,

Eni

Leave comment

Your email address will not be published. Required fields are marked with *.

%d blogger ezt szereti: