Egy anya, egy régi ház felújítása, egy személyes blog és néhány inspiráció tőlem, de inkább nézzük részletesebben.?
Mikor elindult a blog 2012 tavaszán nem gondoltam, hogy még öt, sőt lassan hat évvel később is működni fog. Hajrá optimizmus:) De mivel működik, sőt időközben egyre telik az idő, úgy döntöttem, hogy beavatlak benneteket a blog születésének titkába, ezáltal talán rólam is egy picit többet megtudtok majd.
Maga az ötlet, hogy kellene valamit csinálni 2011 telén fogalmazódott meg bennem, mikor elváltam, és egy gyönyörű kertes házból egy szó szerint lepukkant panelba kerültem. Én a megrögzött hobbi kertész, akinek mindenre a megoldás egy kis gyomlálás volt. Szó szerint. Ha valami bánat ért, gyorsan kigyomláltam az egyik sziklakertet, vagy kitakarítottam a tavat…. Egyszóval nem is a ház, a bútorok hanem a kertem hiányzott de nagyon. És akkor jött a blog ötlete, ha nem kertészkedhetek szó szerint, majd kertészkedem virtuálisan.
Így lett a blog neve Kreatív Kert – Kreatív Otthon, ami időközben ahogy a kertes posztok mellett személyes (Női otthon, Egy polgári otthon életre kel, Ház francia ablakkal) és egyre több DIY poszt is megjelent az EnArt Design by Tóth Enikő nevet kapta. Talán ez így egy picit személyesebb is, mint ahogy úgy gondolom maga a blog is.
Közben az életem is folyamatos változáson ment keresztül, ahogy telt az idő a romos panelből otthont lett, sőt hogy ne legyen olyan unalmas az élet mire végeztem a “Női Otthonnal “már el is adtam, így újra egy felújítás kellős közepébe csöppentem ezt egy “Polgári Otthon” életre kel sorozat formájában követhettétek nyomon. Mire ezzel is végeztem, az életem egy újabb fordulatot vett ( ki gondolta volna? ) így jelenleg éppen a harmadik romos házból próbálok otthont teremteni, aminek az alakulását most is nyomon követhetitek, természetesen ennek is nevet adtam ” Ház francia ablakkal “. Ígérem nem lesz több 🙂
De az álmok azok álmok és nem árt ha meg is valósulnak, szóval ezúttal nem bíztam a véletlenre, olyan házat kerestem amihez jó nagy kert tartozik. Azt persze magam sem gondoltam, hogy mindez több mint 2000 nm-es lesz. Szóval tavasszal irány a kert és egy újabb sorozat (Örömök kertje) jupiii 🙂
Persze az egészben nagy hasznomra volt, van mindaz amit tanultam, tanulok és a szakmám sem áll távol attól amiről írok.
Mert igen, közben dolgozom is, sokszor napi 12 órában, mint minden más édesanya. A blog indulásakor egy Spanyol cégnek voltam az ágazat vezetője, jelenleg pedig egy családi vállalkozásban dolgozom.
És igen gyerkőcöt is nevelek, akik már nem kicsik, önálló akaratuk, önálló döntéseik vannak, így képet sajnos nem mutathatok róluk, de higgyétek el igen jóképűek és irtó büszke vagyok rájuk. 😉
És hogy mi az eredeti szakmám? Mert gondolom most többetekben felmerül a kérdés, ha már egyszer ennyi mindenről írok:)
Elárulom: Népi Játszóház Vezető Szervező röviden tömören kézműves, virágkötő és lakberendező, bár ezt tényleg csak hobbi szinten “művelem”. Azt hiszem van hol kiélnem 🙂
És miután a Cser kiadó gondozásában megjelent az első könyvem, a Stencilezés alapjai, illetve több mint egy éve rendszeresen írok a Golden Harmony lakberendezési magazin barkács rovatába és több online újság számára is, azt hiszem egy picit “író” is.
Ha nem bánjátok a szó szoros értelembe vett magánéletemről nem beszélek, valamit mégis csak meg kell tartanom magamnak 🙂 Azt viszont megígérhetem, ha jelentősebb eseményre, netán egy esküvőre kerül sor ( haha ezen így a válás után hat évvel már magam is csak nevetek ) valaha az életemben, arról mindenképpen beszámolok nektek!
És akkor meséljenek tovább helyettem a képek, ez lennék én, ahogy mondani szoktam: egy ” lány ” a szomszédból.

Akik gyakran megfordulnak az Oázis kertészetben talán ismerős nekik ez a kép, de ígérem többet is mutatok magamból 🙂
Az egyik kedvenc képem, smink nélkül, mert hát ez volnék én 🙂
Egy másik kedvenc kép, talpig sminkben, mert egy nő néha legyen igazi nő 🙂

És egy lány a szomszédból 🙂
Azt hiszem most már mindent tudtok rólam, és a blog alakulásáról ami publikus:) Így már csak az maradt hátra, hogy megosszam veletek az egyik kedvenc idézetemet:
Ha tetszett a bejegyzés és naponta szeretnél velem “találkozni” a blog facebook oldalához ITT csatlakozhatsz.
Az Instagram oldalamat pedig ITT találod, ahol egy picit még személyesebb tartalommal találkozhatsz. 😉
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként!!! ( így tuti nem maradsz le a friss posztokról, akciókról, eseményekről ) illetve feliratkozni a blogra, hogy garantáltan eljussanak hozzád a legfrissebb bejegyzések.
Képek f: EnArt Design by Tóth Enikő
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod. ?
Szeretettel,
Eni
Tetszett a bejegyzés?
Tetszik Betöltés...
Kapcsolódó bejegyzések