Blog mustra by EnArt Design.

Van néhány blog amit én is rendszeresen olvasok, most őket szedtem “csokorba” nektek.

Az első blog amire én sok-sok évvel ezelőtt rábukkantam az a Kicsi Ház volt, mely az évek során hatalmas változáson ment keresztül, én ennek ellenére szeretem, sőt talán ez a mostani stílus amit a blog képvisel egy picit közelebb is áll hozzám.

A másik nagy kedvencem amit rendszeresen követek az Otthonkommandó, de a blog szerzőjét ismerhetitek Decor Labor sőt A Házprojekt néven is.:) Ebből is látszik, hogy Ditta egy igen széles területen mozgó “színes” egyéniség, nem mellesleg profi lakberendező, akinek az online tanfolyamait is bátran merem ajánlani.

Szerintem ugyanúgy mint az előző két bloggert juditu-t sem kell bemutatni.:) Nem csak a blogját, hanem a most megjelent könyvét is érdemes lapozgatni, szuper DIY ötleteket lehet tőle ellesni.

Ők hárman vannak azok, akiket én tényleg a kezdetektől a látószögemben vannak és ha csak tehetem bekukkantok hozzájuk.

Viszont vannak azért még jó páran, akik az elmúlt évek alatt szintén felkerültek a rendszeresen olvasandó blogok listájára. Őket talán kevesebben ismeritek, de ettől függetlenül vagy éppen ezért szívből ajánlom őket.

Pure Design by Bardoczeva azaz Évi szintén mindenkinek ismerős lehet, hiszen éppen olyan nagy “rajongótáborral” rendelkezik, mint az első három blog, talán én azért akadtam rá picit később, mert a varrás tőlem igen igen messze áll és akik követik biztosan emlékeznek rá, hogy Évi a mesés varrományaival lopta be magát az emberek szívébe. Azóta ez a blog is sokat változott, talán ennek is köszönhető, hogy felfigyeltem rá és elkezdtem olvasni.

Mostani blogbejegyzése különösen tetszik nekem, ezért ezt külön is belinkelem ide és azt hiszem egy ilyen határidő naplót én is sürgősen beszerzek.:) http://bardoczeva.blog.hu/2017/11/09/anti_hataridonaplo

Van még azért néhány kedvenc a tarsolyomban, ilyen a Kockaházasok blog, amit különösen azoknak ajánlok, akik mostanában terveznek belevágni egy ilyen jellegű ház felújításába. Erre a blogon rengeteg szuper ötletet találnak, hiszen maga a blog írója is éppen, hogy túl van ezen a nagy kalandon.

A következő blogot elsősorban azoknak ajánlom akik éppen lakáseladáson törik a fejüket, bár a cím csalóka, mert ha picit mélyebben beleássuk magunkat a blogba, remek DIY ötletekkel is találkozunk. Ez az oldal pedig nem más, mint a Lakástuning ötletek eladásra.

Manzard9 bloggal egészen érdekes módon kezdődött a “barátságunk”, egyszerűen beleszerettem a fürdőszobájába.:) És mivel éppen a házfelújítás kellős közepén jártam hát beleolvastam. Szerintem szuper ötletes és bár a két otthon nagyon különbözik egymástól, mégis mindig találok valamit az oldalon. Pl. az említett fürdőszobát, ahol a mosdó egy régi fésülködő asztalból készült, de ennél többet nem árulok el róla, inkább belinkelem ide a posztot.:) http://manzard9.blogspot.hu/2016/09/fesulkodobol-mosdoszekreny-igy-keszult.html

Ezeken a blogokon kívül persze sok más kedvencem van, akikhez időnként benézek, gyönyörködöm a munkájukba, de ők azok akikre ha időm engedi rendszeresen ránézek és szívből ajánlom őket nektek is.

Mindegyiket valami másért, hiszen még ha látszólag hasonlítanak is, ugyanúgy nincs két egyforma blog, mint ahogyan két egyforma blogger sincs.:)

Ha tetszett a bejegyzés és naponta szeretnél velem “találkozni” a blog facebook oldalához ITT csatlakozhatsz.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként!!! ( így tuti nem maradsz le a friss posztokról, akciókról, eseményekről ) illetve feliratkozni a blogra, hogy garantáltan eljussanak hozzád a legfrissebb bejegyzések.

Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod.  ?

Szeretettel,

Eni

 

 

Leave comment

Your email address will not be published. Required fields are marked with *.

%d blogger ezt szereti: