Inspirációk by IKEA.

Szerintem kevés olyan ember van kis hazánkba aki ne várná minden évben az IKEA aktuális karácsonyi kínálatát. Ennél jobban talán csak az éves új katalógust várja mindenki. Ezekről az eseményekről a bloggerek rendszeresen be is számolnak és kiválogatják az aktuális kedvenceiket. Én úgy gondoltam nem állok be a sorba, hiszen tényleg több ember szemszögéből megcsodálhattátok már a dolgokat. Viszont találtam az oldalon egy nagyon jó kis “alkalmazást” ami online “újság” formában mutatja be, hogy maga az áruház milyen enteriőrökbe álmodta bele ezeket a dekorációkat. Én most innen szemezgettem a kedvenceim közül.:)

 

Számomra a virág ( virágok ) évek óta az ünnep elengedhetetlen kellékei, amik többnyire fehérek, mint ahogy az ablakban lévő dekoráció is, ami egy picid feledteti a hó hiányát. És mivel az ünnepek alatt, konkrétan úgy január közepéig nálunk szinte lehetetlen friss virágot beszerezni, én bizony egy ideje gyűjtögetem az élethű művirágokat és azt hiszem idén ezzel a kálával fogom gyarapítani a készletet.:)

A másik elengedhetetlen kelléke az ünnepnek számomra a fény, pontosabban a hangulat fények, melyek egészen novembertől január végéig díszítik otthonunkat. Pontosan ezért igyekszem “túllépni” a hagyományos izzó, gyertyák…kombináción és valami olyasmit kitalálni ami advent előtt és karácsony után sem zavaró az otthonunkba. Idén ebből a szempontból is könnyű dolgom van, mert ha valahol, akkor az IKEA kínálatában biztosan találok valami kedvemre valót. Sajnos az idén a télikert projekttel ezzel picit meg vagyok késve de a hálószobában már helyet kaptak a viasszal bevont LED mécsesek, amik egy fa díszkandallóban szerintem sokkal biztonságosabbak mint a hagyományos tömb gyertyák, ahol padig kicsi gyerek van, ott különösen jó szolgálatot tesznek.

Ez a kép saját, a LED gyertyák miatt került ide, de aki ismeri az IKEA kínálatát annak bizony a fehér fagyal koszorú illetve a hatalmas amarilisz is ismerős lehet, egy régebbi kollekcióból.

Karácsony közeledtével az illatok ízek, illatok is fontos szerepet töltenek be a mindennapjainkban, amiket egy kellemes illatú mécsessel konnyedén az otthonunkba varázsolhatunk.

A zamatosabb fűszerekkel a tél beköszöntével szintén bátrabban bánunk, talán annak is köszönhetően, hogy néhány óra szabadban való séta, korcsolyázás, szánkózás…. után kellemesen átmelengetnek bennünket.

Ilyen dekoratívan felszeletelve, megszárítva ezek a fűszerek  ( ha véletlenül sem a puncsot, sem a forralt bort nem szeretjük:) ) fűzérbe fűzve akár a konyhánk dekorációjaként is funkcionálhatnak, vagy adventi  koszorúnkat is díszítheti.

Utoljára hagytam az én nagy kedvencemet, ami téli estéken nem más mint a kandalló és mellé egy puha kényelmes fotel.:) Ráadásul ma már nem kell feltétlenül kémény ahhoz, hogy a kandalló látványát élvezhessünk, hiszen egy dísz vagy bioethanol kandallót olyan otthonba is ” beépíthetünk ” ahol nincs lehetőség plusz kémény kiépítésére.

Ha tetszett a bejegyzés és naponta szeretnél velem “találkozni” a blog facebook oldalához ITT csatlakozhatsz.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként!!! ( így tuti nem maradsz le a friss posztokról, akciókról, eseményekről ) illetve feliratkozni a blogra, hogy garantáltan eljussanak hozzád a legfrissebb bejegyzések.

Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod.  ?

Jó ötletelést,

Eni

Képek f: IKEA

 

 

Leave comment

Your email address will not be published. Required fields are marked with *.

%d blogger ezt szereti: