Csináld magad, kokedama (mohagömb)

Azt hiszem első lépésként azzal kell tisztában lennünk, hogy mi is az a kokedama? Nos nagyon egyszerűen megfogalmazva, mohával betekert földlabdában nevelt növény. Na de miért éppen mohába? A mohának köszönhetően (gondoljunk csak az esőerdőkre és a fán élő növényekre) lényegesen jobb a növény víz-háztartása, melyet ennek köszönhetően kevesebbet kell öntözni és jóval kevesebb gondozást igényel, mint cserépben nevelt társai. Ezen kívül a moha belső rétege miközben bomlik plusz tápanyaggal látja el a növényt. Ez persze nem azt jelenti, hogy további tápanyagra nincs szüksége!

Többnyire a készítők évelő és egynyári növényekkel használnak egyaránt, de kezdő “kertészként” érdemes olyan növényt választanunk ami a természetben is hasonló körülmények között él. Erre a célra kiválóan alkalmasak egyes páfrányok és a broméliák. “Kísérletezésnek” választhatunk bármilyen tavasszal virágzó hagymás növényt is (már kapható a kertészetekben, jácint, fürtös gyöngyike….) Én ezzel a “verzióval” találkoztam először, néhány évvel ezelőtt Hollandiában egy kertészeti kiállításon. Akkor még pontosan nem tudtam mi ez, szimplán arra gondoltam néhány jó fej dekoratőr “aggatott” tele egy egész ablakot nárciszokkal, ilyen “köntösbe” csomagolva a show kedvéért.:)

Hozzávalók:

  • moha, melyet a virágcserép helyett használunk, ezzel igazán egyedi kinézetet “kölcsönözve” a növénynek, mely a legtöbb enteriőrben igen jól mutat és igen egyedivé teszi azt.
  • 70-30 % arányban kókuszrost és jó minőségű az ültetendő növénynek megfelelő földkeverék
  • cserepes bromélia, de “kísérletezésnek” választhatunk bármilyen tavasszal virágzó hagymás növényt is (már kapható a kertészetekben, jácint, fürtös gyöngyike….)
  • kötöző drót, esetleg rafia, spárga
  • olló
  • csípőfogó
  • kesztyű

Elkészítés:

Ha előkészítettük a szükséges dolgokat első lépésként vegyük ki a növényt a cserépből. A növény gyökereit “burkoljuk be” az előre összekevert földkeverékünkkel. Ha nem akar összetapadni a föld, akkor nedvesítsük meg egy kicsit. Ezt követően a spárgával jó alaposan tekerjük körbe a gömböt, hogy a későbbiekben se jusson eszébe szétesni. Miután már elég masszív burkoljuk be a növénylabdát mohával. Próbáljunk minél nagyobb darabokat beszerezni, ez esetben könnyebben tudunk vele dolgozni. Amikor ezzel is megvagyunk kívülről tekerjük körbe az egészet. Én ehhez a fázishoz, már kötöződrótot szoktam használni, de van aki a kötélre van aki a damilra esküszik. Mielőtt a helyére kerülne, még utoljára formázzuk meg, hogy minél helyesebb gombócot kapjunk. Nem feltétlenül muszáj felakasztani, egy helyes kis tálba vagy akár a nagyi régi porcelán tányérján is tárolhatjuk. ennek tényleg csak a fantáziánk szab határt.:)

Megfelelő gondozás mellett a kokedamák igen sokáig díszítik otthonunkat emellett a lakás levegőjét is tisztítja, illetve párásítja.

Amire oda kell figyelni: Lehetőleg ne tűző napra helyezzük, mert a moha hamar kiszárad, ezért ne felejtsük el időnként  megspriccelni, akár csak az orchideákat. Hét-nyolc naponta egy edénybe tegyünk langyos, lehetőleg esővizet és kis ideig áztassuk benne a növényeket, majd miután végeztünk csepegtessük le és mehet is vissza a helyére. Időnként ne felejtsünk el a vízbe az adott növényeknek megfelelő tápoldatot tenni, hogy az esetleges tápanyaghiányt pótoljuk.

Sajnos a kokedama sem él örökké (legalábbis abban a formában nem ahogyan kaptuk, vagy elkészítettük) mert ugyanúgy ahogy a szobanövényeknek a kokedamanak is szüksége van átültetésre, azaz friss földre, nagyobb élettérre. Amennyiben ezzel nem szeretnénk “bajlódni” a földlabdánál nagyobb méretű cserépbe ültessük át a növényt, bár az igazi mégis csak az, ha nagyobb mohagömböt készítünk neki. 🙂

Remélem sikerült egy kis kedvet csinálnom ehhez a valóban apró, és gyorsan elkészíthető különlegességhez. És ami még nagyon fontos, ezt gyerekekkel is elkészíthetjük, a pancsolást, sarazást egészen biztosan élvezni fogják, így játékosan tudjuk őket bevezetni a “kertészkedés” rejtelmeibe.

Ha tetszett a bejegyzés és naponta szeretnél velem “találkozni” a blog facebook oldalához ITT csatlakozhatsz.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként!!! ( így tuti nem maradsz le a friss posztokról, akciókról, eseményekről ) illetve feliratkozni a blogra, hogy garantáltan eljussanak hozzád a legfrissebb bejegyzések.

Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod.  ?

Felhasznált alapanyagok, növények beszerzési forrása: Oázis Kertészet

Képek: EnArt Design by Tóth Enikő, melyek a blogger saját tulajdonát képezik, így megosztásuk csak linkkel együtt lehetséges!

Szeretettel,

Eni

 

 

 

 

 

 

 

 

Leave comment

Your email address will not be published. Required fields are marked with *.

%d blogger ezt szereti: