Amiért blogírásra szántam el magam, annak az egyik fő oka, hogy a Magyar blogok között nem találtam olyat, ami egyszerre foglalkozik lakberendezéssel és kertészkedéssel pedig úgy gondolom ezek ma már szorosan összefüggnek egymással.
Ma már a kert (balkon) nem csak haszonkert, hanem a második nappalink is egyben. Gondoljunk, csak az álmosan elszürcsölgetett kávénkra egy kényelmes hintaszékben, munka után egy kellemes könyv olvasgatására, vagy akár este egy pohár bor vagy sör elfogyasztására. Ehhez persze kertünket (balkonunkat) ennek megfelelően kell kialakítani. Ezzel a lépéssel már el is jutottunk a lakberendezéshez és a dekorációhoz, hiszen ma már számtalan kisebb-nagyobb áruház kínál kültéri dekorációkat, időjárásnak ellenálló bútorokat, nem beszélve arról, hogy ezek nagy részét mi magunk ( DIY ) is elkészíthetjük. Ebben a blogban ehhez szeretnék könnyen megvalósítható, hasznos ötleteket adni.
Na de nézzük ki is vagyok én?
Elsősorban anya, aki egy gyönyörű kertes házból egy szó szerint lepukkant panelba csöppent, amit a kertet leszámítva egy percig sem bánok, hiszen mindez az én döntésem volt.
Megrögzött kertész, akinek mindenre megoldás egy kis gyomlálás. Szó szerint. Ha valami bánat ér, gyorsan kigyomlálom ( kigyomláltam ) az egyik sziklakertet, vagy kitakarítom ( kitakarítottam ) a tavat…. Egyszóval nem is a ház, a bútorok hanem a kertem hiányzik de nagyon, amit egyelőre egy pici balkon pótol.
Időközben persze a lakásfelújítással is kell foglalkozni, hiszen az albérlet után végre boldog lakástulajdonos lettem.:) Így adott, hogy akkor írok erről is, remélem ebben majd a lakberendező végzettségem is egy kis segítségre lesz.
És, hogy mi az eredeti szakmám? Mert gondolom most sokatokban felmerül a kérdés.
Elárulom. Népi Játszóház Vezető Szervező, ( arra, hogy mit is jelent ez pontosan most nem térek ki, mert nem akarlak ezzel untatni benneteket ) virágkötő, és mint már említettem lakberendező végzettségem is van elvileg, de jelenleg egyiket sem gyakorlom.
Akkor most nézzük a munkámat : a névjegykártyám szerint, Area Manager egy Spanyol cégnél.
Azt hiszem erre sem térek ki részletesen, mert ez is igen hosszú lenne bár némiképpen összefügg a kertészeti kiegészítőkkel.
Ha nem bánjátok a szó szoros értelembe vett magánéletemről nem beszélek, valamit mégis csak meg kell tartanom magamnak 🙂
Végezetül az első poszt végén álljon itt a kedvenc idézetem:
Nos remélem tetszett ez a kis szösszenet és a továbbiakban is velem tartotok majd ebben a virtuális világban.
Szeretettel,
Eni
Tetszett a bejegyzés?
Tetszik Betöltés...
Kapcsolódó bejegyzések