Ház francia ablakkal, avagy ez történt Januárban.

Megmondom őszintén miután túl voltunk a télikert projekten, amiről ITT írtam bővebben, januárra igen nagy terveim voltak vele, pontosabban mindent szerettem volna fejezni ami a nagy hajrában elmaradt. Persze itt most nem a külső díszítésre, festésre gondolok már csak az időjárás miatt sem, hanem az elmaradt szegőlécekre, virágállványra és egy beépített könyvespolcra. Nos az a helyzet, hogy ezekből semmi nem valósult meg, sőt a könyvespolc esetében még az ideális megoldásig sem jutottam el. Adott ugyanis egy beugró, ami nem is elég mély, a formája sem igazi és még a villanyóra is nehezíti a dolgomat. A szegőlécekkel már picit könnyebb a helyzetem, mert a DIEGO-ban sikerült megtalálnom azt a típust amit megálmodtam. Sőt itt még egy fűszernövényes tapétába is belefutottam, amin nagyon elgondolkodtam, hogy a konyhában levő fekete falat esetleg le kellene cserélnem erre. Nos erre még alszom egyet, de ha Ti határozottabbak vagytok érdemes benézni az üzletbe, mert jó néhány tapéta féláron kapható.  😉

Na de térjünk vissza a könyvespolcra, ami jól feladta a leckét. Ő lenne az, pontosabban a helye.:)

Valami ilyesmit képzeltem el, természetesen csináld magad, azaz én. Tudom nagy falatnak tűnik, de ha a télikert elkészült talán erre is van reális esély.

A tervek szerint, ha egyszer elkészül, akkor egy filigrán kis fekvő fotel kerül majd elé, de erre még nem sikerült rátalálnom. Ha esetleg van valamilyen szuper beszerzési forrásotok ne tartsátok magatokban. 😉

Valami ilyesmire gondoltam:

Bár ez is nagy kedvencem:

Jelenleg a villanyórát takaró ajtó, nem más mint egy IKEA képkeret, ami egy hirtelen ötlettől vezérelve került oda karácsony előtt, mert már nem volt időm ajtót csináltatni rá. Mostanra annyira megszoktam, hogy marad véglegesen, csupán egy tükröt vágatok bele. Kicsit rendhagyó megoldás, de szerintem jól fog mutatni a sok színes könyv között. Szerintetek? 😉

Amit még ebbe a helyiségbe mindenképpen be szeretnék helyezni, az egy virágtartó. Erre a “feladatra” több befutó is van. A Butopea virágtartói nagyon tetszenek, de félek, hogy később gondban lennék a virágok mennyisége miatt.

Ugye milyen elegáns?

Ettől a cégtől vásároltam a kis szürke szófámat is, aminek már több helye is van a lakásban, bár egyelőre a “télikertben” időzik. Meglepő módon mind a céggel, mind a termékkel maximálisan meg voltam elégedve, annak ellenére, hogy egy picit mindig tartok az internetes vásárlástól.

A másik két befutó IKEA termék, ami mellettük szól, hogy lényegesen több virágot tudok elhelyezni rajtuk.

Egy klasszikus virágtartó, ami ár érték arányban is tökéletes választás, illetve egy dohányzó asztal is van a befutók között, ami szerintem szintén megfelel a célnak.

Miközben ezek után kutakodtam, ráakadtam az új termékek között egy függő kaspóra, amit bár kültérre ajánlanak szerintem bent is jó szolgálatot tehetnek. Persze azért még élőben is lecsekkolom őket, ez szuper indok egy kis kiruccanásra az IKEA-ba. 😉

Ami a ház többi részét illeti, ott sem történt nagy előrelépés, bár januárra nem is igazán terveztem mást a télikerten kívül, hiszen az elmúlt másfél év iszonyú hajtásban telt. Szinte még nekem is hihetetlen, hogy honnan indultam mikor átvettem a kulcsokat és meddig sikerült eljutni.

Emlékeztek még ERRE a posztra, amibe az első képeket mutattam a házról? Ezen a ponton kérdezték meg a fiaim, hogy anya lesz ebből valaha ház? 🙂

De a nosztalgiát félretéve idén a régi fürdő felújítása és a fűtéskorszerűsítés van betervezve, a többi energiámat a kert szépítgetésére illetve a konyhakertre tartogatom, amiről EBBEN a posztban már részletesen beszámoltam nektek.

Remélem február végére kicsit utolérem magam és már valami érdemlegeset is tudok mutatni nektek. 😉

Ha tetszett a bejegyzés és naponta szeretnél velem “találkozni” a blog facebook oldalához ITT csatlakozhatsz.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként!!! ( így tuti nem maradsz le a friss posztokról, akciókról, eseményekről ) illetve feliratkozni a blogra, hogy garantáltan eljussanak hozzád a legfrissebb bejegyzések.

Képek forrása: Pinterest

Szeretettel,

Eni

 

 

 

 

 

 

 

Leave comment

Your email address will not be published. Required fields are marked with *.

%d blogger ezt szereti: