Kategória: Ház francia ablakkal

Ház francia ablakkal, avagy ez történt Januárban.

Megmondom őszintén miután túl voltunk a télikert projekten, amiről ITT írtam bővebben, januárra igen nagy terveim voltak vele, pontosabban mindent szerettem volna fejezni ami a nagy hajrában elmaradt. Persze itt most nem a külső díszítésre, festésre gondolok már csak az időjárás miatt sem, hanem az elmaradt szegőlécekre, virágállványra és egy beépített könyvespolcra. Nos az a helyzet, hogy […]

Ház francia ablakkal, avagy a régi ajtók új élete.

Akik a kezdetektől figyelemmel kísérik az otthonunk alakulását, már biztosan a könyökükön jön ki az a bizonyos francia ablak, ami szerelem volt első látásra és tulajdonképpen ez az ablak volt az amiért e mellett a ház mellett döntöttem. A döntés egyébként igen tudatos és megfontolt volt, sem új házat, sem sátortetőtest sem hagyományos kockaházat nem […]

Ház francia ablakkal, ez történt 2017-ben.

A 2016-os év után, amikor végre birtokba vettük az otthonunkat azt gondoltam nekem már senki nem tud újat mutatni, hát tévedtem és nem is kicsit. Így utólag visszagondolva ez az év talán még nehezebb volt mint az előző, bár tudom az emlékek idővel megszépülnek. ebbe talán a könyvem megjelenése, rengeteg munka és a betegségem is […]

Ház francia ablakkal, alakul a télikert.

Ugye emlékeztek a hatalmas francia ablakra, ami miatt beleszerettem a házba? Nos a szerelem a mai napig nem múlt el, viszont  tavaly télen rendesen küzdöttünk egymással. Igen jól gondoljátok az ablak és én.:) Ugyanis ahogy haladtunk előrébb a télben, az én kedves ablakom úgy zsugorodott össze és egyre nagyobb rések tátongtak rajta. Előbb volt vékony […]

Ház francia ablakkal, avagy mi történt az elmúlt hetekben.

Megmondom őszintén az elmúlt hetek igen igen húzósak voltak, de ennek ellenére minden pillanatát élveztem, hiszen tavasz óta vártam, hogy végre elkezdődjön a vakolás. Pontosabban tavaly őszre terveztem, de meg kellett várni, hogy hogyan reagál a régi vakolat az első fűtött télre, hiszen a ház mielőtt beköltöztünk több mint két évig nem volt fűtve és […]

Ház francia ablakkal, avagy így legyen elegáns hálószobád “fillérekből”.

Azt hiszem azt nem kell mondanom, hogy mire egy felújítás vége felé közeledik az ember nos költségeret jó esetben igen csak megcsappan, vészhelyzetben már mínuszban van. Igen ám, de mi van akkor ha az ember nem szeretne lejjebb adni az álmaiból és igenis elegáns hálószobát szeretne, na és persze minden nőnek jár egy gardrób is. […]