Szilveszteri dekoráció fillérekből.

Karácsony után, azt hiszem nem nagyon van olyan háztartás, ahol a keret ne lenne szűkösebb hó végén, mint általában. Na de mit tehetünk ilyenkor, ha jó előre bevállaltuk a szilveszteri buli szervezését és nem szeretnénk lemondani a szép is igényes dekorációról? Nos akkor sincs semmi probléma, hiszen papírból, kartonból, de akár maradék karácsonyi szalvétából is hajtogathatunk virágokat, készíthetünk girlandokat…. ráadásul mindezek elkészítésébe még a nagyobb gyerkőcöket is be tudjuk vonni. Irány tehát a papír bolt, nézzünk szét a gyerkőc technika csomagjában, a rongyos zsákban….. és kezdődhet a buli. 😉

Akár maradék textilből, akár papírból készítjük el ezt a dekorációt, garantáltan jól mutat majd. Ha a csillogó színeket kihagyjuk, akár tavaszig díszítheti otthonunkat. Ez esetben az arany helyet válasszuk a szürkét vagy a kék egy “jeges” árnyalatát. ezt a “trükköt” szinte az összes dekoráció esetén bevethetjük, ha nem csupán szilveszterre szánjuk.

Az egyik legegyszerűbben elkészíthető dekoráció, amit ha nincs varró gépünk egyszerű papír ragasztóval is el tudunk készíteni. emlékeztek? Elő a gyerkőc technika csomagjával. 🙂

Pezsgős pohárból általában nem tart az ember több tucattal otthon, így rögtön két legyet ütünk egycsapásra, ha az ültető kártyákat rögtön a pezsgőspohárra tesszük, így garantáltan mindenki megtalálja a sajátját.

A bajusz motívum jó ideje divat, ráadásul az elkészítése sem túl bonyolult, így ezzel a dekorációval biztosan nem lövünk mellé. A kivágott motívumot legkönnyebben kétoldalas ragasztóval rögzíthetjük a pohárhoz. Ha nem ragaszkodunk az egységes fekete designhoz és különböző színeket alkalmazunk, ez a dekoráció is lehet pohárjelölő is egyben.

Egy újabb filléres dekoráció, aminél szintén a színek határozzák meg, hogy csak szilveszterre készül vagy később egy szülinap, kerti parti esetén újra be tudjuk vetni.

Az összes dekoráció közül talán a legbonyolultabb aminek egyes elemeit érdemes partikellékes boltban megvásárolni. Ha tanácstalanok vagytok jó szívvel tudom ajánlani Karcsi Papírboltját ahol nagyon sokféle papír dekorációból tudtok válogatni.

A gyertya és a papír kombinációja elég veszélyes páros, így ha emellett a dekoráció mellett döntünk, akkor inkább LED-es gyertyát válasszunk, ami ma már a legtöbb bolt ( Pepco, KIK, Tchibo ) kinálatában megtalálunk.

Az én egyik kedvencem ez a kartonból készült óra, hiszen Szilveszter az évnek az a napja amikor az órának különleges szerepe jut az életünkben.  Azt hiszem sokan várjuk, hogy éjfélt üssön az óra és ha csak szimbolikusan is, de letegyük az év nehézségeit és reménykedve nézzünk az új esztendő elébe.

Ha a fent bemutatott dekorációk közül csak néhányat elkészítünk, akár ilyen parti asztalt is készíthetünk, és amint azt írtam csupán papírra és néhány egyszerű kellékre lesz hozzá szükségünk. Ugye, hogy nem is bonyolult?  😉

Ha tetszett a bejegyzés és naponta szeretnél velem “találkozni” a blog facebook oldalához ITT csatlakozhatsz Instragram oldalamat pedig erre a linkre enartds kattintva találod.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként!!! ( így tuti nem maradsz le a friss posztokról, akciókról, eseményekről ) illetve feliratkozni a blogra, hogy garantáltan eljussanak hozzád a legfrissebb bejegyzések.

Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod.  🙂

Képek f: Pinterest, EnArt Design by Tóth Enikő

 

Szeretettel,

Eni

Leave comment

Your email address will not be published. Required fields are marked with *.

%d blogger ezt szereti: